2017. november 28., kedd

Lélekemelő reformációi emlékünnep Lippán: Nem múltat siratni, a végvárat erősíteni

Vasárnap Református Szórványnapot szerveztek Lippán. A zsúfolásig megtelt helybeli református templomban 17 órakor kezdődött istentiszteleten nt. Vékony Zsolt József beszolgáló lelkipásztor indítványára együtt elénekelték a 90. zsoltárt.

Szívünkben hordozni az alázatot és a reménységet
Nt. Módi József, az Aradi Református Egyházmegye esperese a Heidelbergi Káté első kérdésére adott felelet közös megszólaltatására kérte a híveket. Ünnepi igehirdetésében az esperes Ezékiás próféta I. könyvének 37. fejezete, 1–14. verséből kiindulva, amelyben a próféta az Úrral együtt felkeresett völgyben látott nagy mennyiségű, fehér emberi csontot az Úr életre keltette, lelket adott nekik. Azok emberekként talpra álltak, és az Úr seregét alkotva visszavezette őket a földjükre, Izraelbe. „Akkor megtudjátok, hogy én, az Úr meg is teszem, amit megmondtam” – szólt.
Miután az esperes köszöntötte a lippai, illetve az egyházmegye számos településéről érkezett híveket, örömének adott hangot, amiért a jobb időket megért településen teltházas templomban hirdethet igét.
Ha a reformáció 500. évfordulóján, különösen Lippán visszatekintenek az elmúlt évszázadok történéseire, azok kemények, véresek voltak a helybeli híveknek a megmaradásért vívott küzdelmében. De a hitben sem volt könnyű úgy megmaradni, hogy Isten gyermekei naponta ne szenvedjenek vereséget. Az elmúlt rendszerben bizonyára sokan gondoltak arra, hogy e helybeli református templom padjai lassan teljesen kiürülnek. Elismeréssel szólt esperes elődjéről, aki még itt lakó lelkipásztorként szolgálta a vészesen fogyatkozó gyülekezetet, amelynek tagjaitól sok szeretetet kapott. Megemlékezett Szegedi Kis Istvánról is, akit Szegedről küldtek ide tanulni, Lippára, ahol a középkorban virágzó gazdasági és kulturális élet zajlott.
„De mi nem a dicső múltat jöttünk ünnepelni, nem is azért, hogy a múltnak a veszteségeit, a vereségeit elsirassuk, hanem azért, hogy a létszámban alaposan megfogyatkozott hívek érezzék: egy testhez, Krisztus anyaszentegyházához tartozunk, és testvéreik vagyunk.” – mondta. Külön hálájának adott hangot, amiért katolikus paptestvére, ft. Hiticas Macedon Valentin plébános is megtisztelte az eseményt. Irányába is hirdette: a mi megváltó Krisztusunkat csak együtt szolgálhatjuk. Ott, ahol a felekezetek között megértés van, ahol nem azt keressük, ami elválaszt egymástól, hanem azt, ami összeköt bennünket. Ahol Isten Szentlelke és igéje van, ott hisszük, hogy van jelene, de jövője is a közösségeknek.
Ezékiel próféta könyvében Isten egy olyan korban szól a népéhez, amikor a többség arról beszélt: mindennek vége van, hiszen Izrael népe babiloni fogságban él. Napról napra nő bennük a csüggedés, mert azt érzik, a fogság soha nem ér véget, talán Isten is elfeledte őket. Ekkor küldi Isten közéjük Ezékielt, aki zokszó nélkül vállalja a küldetést, noha a teljes kilátástalanságban tengődő népnek kell hirdetnie a szabadulást.
Az esperes azért is hálás Istennek, mert az egyházmegye szórványvidékeire olyan lelkipásztorokat küldött, akik Ezékielhez hasonlóan, a létszámban alaposan megfogyatkozott hívek között zokszó nélkül vállalják a szórványsorssal járó nehézségeket, hirdetik Isten megtartó igéjét. Ehhez azonban elsősorban arra van szükség, hogy mi megszólító, megszólítható eszközei legyünk Istennek.
Ez történt a reformációban is, amikor Isten megszólított embereket, akik meglátták és felismerték: az egyháznak vissza kell alakulnia a biblia tanításához, amit hirdetni is mertek az emberek között. Az Úristennek ilyen eszköze volt nagyon zaklatott életű Szegedi Kis István is, hiszen a legtöbb helyről elűzték, mégis tiszta hittel és szívvel Krisztusról prédikált ott, ahova az Úristen helyezte. Mert az isteni szó, az ige tud újjá teremteni olyan közösségeket is, ahol lélekben nagyon távol kerültek egymástól az emberek. Az ige tud közösséget formálni, Isten dicsőségére, embereket újjá teremteni. Szegedi Kis István két feleségével együtt 7 gyermekét is eltemette, mégis hű maradt megváltó Krisztusához.
Isten mindenkor gondoskodik arról, hogy legyenek olyan igehirdetők, akik nem az életkörülményeik szerint hirdetik az igéjét, hanem úgy, ahogyan Istentől kapták, és ahogyan Isten jónak látja az üzenetét eljuttatni az emberekhez.
Ha bibliabeli szanaszét dobált, megfehéredett csontrakásra gondolunk, amiből Isten csodásan feltámasztotta, visszavezette Izraelbe népét, akkor 2017-ben, szívfájdalommal szemlélhetjük a gyülekezetek fogyatkozását és talán már semmi jót nem várhatunk. Ilyen körülmények között Isten minket is megkérdezhet Lippán, az aradi egyházmegyében. Mi mit válaszolunk Isten kérdésére? Ahhoz szívünkbe kell zárnunk Ezékiel alázatát, amiben benne vannak a korlátaink, a tehetetlenségeink, de tesszük azt, amit még tehetünk, továbbadjuk az Ő igéjét, ami a legfontosabb.
Nemcsak a reformátoroknak, hanem a mai egyháznak is ez a legfontosabb feladata, mert ma nem embereknek, hanem annak az örök élő Istennek állítunk dicsőséget, aki Szegedit és még nagyon sok embert megszólított az Ő igéjének a hirdetésére. Ő ma is megszólíthat, felemelheti csüggedő fejünket és megérteti: nem a mi erőlködésünkön vagy tehetségünkön múlik a változás, hanem az csakis Isten szavára lehetséges. Mindazok által, akik Isten igéjét hallgatják, szívükbe zárják és továbbadják az embereknek. Ha Ő akarja, évszázadok múlva is élni fognak az igaz hívő gyülekezetek. Ehhez azonban a szívünkben kell hordoznunk azt az őszinte alázatot és reménységet, amivel Ezékiel is rendelkezett – zárta igehirdetését nt. Módi József esperes.
Ünnepi műsor, köszöntők
A továbbiakban együtt elmondták a Miatyánkot, majd együtt énekeltek. Simó Klára elszavalta Bogrács János: Református reformáció című versét, majd Czernák Ferenc adott hangot nagy átéléssel Tánczos Katalin: Az én miatyánkom című költeményének. Nt. Vékony Zsolt lelkipásztor gitárkíséretével a szentleányfalvi és zimándközi gyermekek, a kisperegiekkel kiegészülve énekeltek.
Ünnepi köszöntőjében nt. Vékony Zsolt lelkipásztor a több szempontból is végvárnak tekinthető Lippáról beszélt. A végvárakat minden korban meg kellett erősíteni, hogy ellenállhassanak bármilyen támadásnak. Most is a végvárat erősítik Lippán, ahol az egyházmegye egyik legkisebb gyülekezete él, élni akar, ezért örömének adott hangot, amiért együtt ünnepelhetnek. Köszönetet mondott mindenkinek a részvételért, azt kívánva nekik, maradandó emlékeket vigyenek haza. Köszönetet mondott nt. Módi József esperesnek a mély gondolatoknak hangot adott igehirdetésért, a bátorító üzenetért, amit általa Isten sugallt. Köszöntötte a jelen lévő lelkipásztorokat, kiemelve ft. Hiticas Macedon katolikus plébánost. Felekezeti hovatartozástól függetlenül köszöntött minden résztvevőt, köztük a sajtó képviselőit is. A továbbiakban nt. Ősz Elődöt, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosát és egyháztörténészét méltatta, aki Szegedi Kis Istvánról készített kimerítő előadást, csakhogy betegség miatt nem tudott eljönni, kivetített képek illusztrációjával azonban hangfelvételről megtartják az előadását. Előbb azonban nt. Módi József esperessel leleplezték a Szegedi Kis István templomfalra rögzített márvány emléktábláját. A leleplezés után az esperes megáldotta a táblát és a gyülekezetet.
A továbbiakban a jelen volt református lelkipásztorok, illetve katolikus plébános egy-egy igei köszöntővel emelték az alkalom ünnepélyességét.
Szegedi Kis István életútjának a kivetített képekkel illusztrált ismertetésére helyhiány miatt nem térhetünk ki részletesen.
Az ünnepélyes alkalom nemzeti imánk közös megszólaltatásával, majd az Aradi Református Egyházmegye, illetve a lippai gyülekezet jóvoltából adott szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel zárult.

2017. november 15., szerda

Becsülettel végezni a szolgálatot, amire Isten hívta meg


Nt. Seres Annamária református lelkipásztor nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy édesapja, néhai Seres Géza esperes, angyalkúti templomépítő lelkipásztor nyomdokain járva felvállalja szülőfaluja, Angyalkút református gyülekezetének a szolgálatát, pásztorolását. A fiatal lelkésznővel folytatott beszélgetésben e témakört járjuk körül.


– Hol végezte a teológiát?
A Debreceni Hittudományi Egyetemen, utána egy gyakorlati évet szolgáltam Németországban, ahol három magyar nyelvű gyülekezetet pásztoroltam Heidelbergben, Frankfurtban és Mainzban. Talán isteni rendelés, hogy éppen akkor vállalhattam lelkészi feladatkört, amikor Angyalkúton megüresedett az állás. Tehát tulajdonképpen a lehetőség hazahívott, aminek nem lehetett ellentmondani. Az angyalkúti gyülekezet amúgy is nagyon közel állt a szívemhez, hiszen ott nőttem fel. Ugyanakkor a közmondás is eszembe jutott: „senki nem lehet próféta a hazájában”, de az emberek szeretete már a meghívással is annyira a hatásába kerített, hogy nem tudtam ellentmondani.

– Milyen tervekkel érkezett haza? Szeretné-e a szolgálatot másképp tenni, mint ahogyan az eddig is történt?
Az angyalkúti, de általában a szórvány-gyülekezetekről is tudni kell, hogy náluk alapvető fontosságú a magyarságnak az összekovácsolása. Tekintve, hogy ott nincs kultúrotthon, a gyülekezetre sokrétű feladat hárul. Ezt talán fiatalos lendülettel tudom megérinteni, új dolgokat belevinni.

– Időseket fiatalos lendülettel megmozgatni nem könnyű feladat. Vannak-e ehhez fiatal segítők is?
Tudom, hogy nem könnyű, de nagyon nyitottak rá, amit igen értékelek. A nyitottságukat az is megmutatja, hogy a fiatalos lendület eljut az ifjúsághoz is, noha e réteg eléggé vékony. Azt kell mondanom, hogy kevés a fiatal, ezért alig van olyan potenciális személy, akit meg lehetne szólítani.

– Hány híve van Angyalkúton?
Jelenleg mintegy 140-en vagyunk, közülük az elmúlt vasárnap 46-an voltak templomban.

– Tekintve, hogy a híveknek általában a 10%-a látogatja rendszeresen a templomot, a 46 igen szép aránynak tűnik.
Valóban, ezért a gyermekek és a fiatalok megnyerését tekintem első rendű feladatomnak.

– Hány gyermek jár rendszeresen vallásórára?
8-10 jön rendszeresen, de hozzá kell tennem, hogy magyarul csak értő gyermekeket is küldenek. Ilyen szempontból a vallásórákat nagy lehetőségnek tekintem, hogy a gyermekek által a szülőket is megérinthessem.

– Vannak-e Angyalkúton olyan reformátusok, akik házasság révén más felekezethez, mondjuk az ortodoxhoz csapódtak?
Nem szeretem a vegyes házasság kifejezést, mert az kettős vegyességet jelent különösen akkor, ha felekezeti mellett nemzetiségi különbséget is feltételez. Őket viszont feltétlenül meg kell szólítanunk, alkalmakat kell biztosítanunk számukra. Éppen ezért azt kell mondanom, manapság egy magyar gyülekezetben luxus, ha a lelkész nem beszél jól románul.

– Ön jól beszél?
Most fejlesztem a román nyelvtudásomat, ami nem könnyű, hiszen elég sokáig külföldön tartózkodtam. Éppen ezért, rendszeresen látogatom a vegyes házasságban élő híveket, s miközben megpróbálom bekapcsolni a gyülekezeti életbe, a román nyelvtudásomat is csiszolgatom. Példának okáért a múlt héten nálunk lezajlott keresztelő kétnyelvű volt, mert az édesanya csak románul értett. Éppen ezért nagyon hálás volt a kétnyelvű keresztelőért. A reformáció kapcsán érdemes megemlíteni, hogy az valahol a Kárpátok vonulatánál akadt el, onnan már ortodoxiáról kell beszélnünk. Manapság kiváló lehetőséget látok arra, hogy a reformációt a Kárpátokon túlra is terjesszük.

– Ahhoz viszont oda kellene költözni…
Valóban, de előtte itt kell azt vonzóvá tenni a románok körében is.

– Ez előremutató lehet, de inkább maradjunk itthon. Remélem, a gyülekezet egyházi ingatlanjai jó állapotban vannak, hiszen a templom nem régi. Gondolom, egy hölgynek komoly gondot okozhatnának a leromlott állapotban lévő ingatlanok felújítási munkáinak a megszervezése és nyomon követése…
Valóban van abban valami, hogy az adminisztráció és a logisztika inkább férfinek való, de egy újkeletű közmondás szerint az új polihisztorok a lelkészférjek…

– Régebben az édesapja foglalkozott a lippai gyülekezettel is. Ön is át kívánja venni?
Tulajdonképpen azért is, mert kezdő vagyok, de talán azért is határoztak úgy, hogy maradjon az egy évvel elkezdett gyakorlat szerint, mert a gyülekezetet nem akarnám kizökkenteni a folytonosságból. Az édesapám halálával nemcsak magam, hanem a gyülekezet is átélt egy gyászfolyamatot, egy törést, aminek nem akarom kitenni a gyülekezetet…

– Csak azért kérdem, mert az angyalkúti 140 hívő elég kevésnek tűnik egy lelkész eltartásához…
Nincsenek sokan, viszont számomra egy átlátható mennyiség, amit magam is pásztorolni tudok. A legtöbben azt nézik, hányan vannak vasárnap a templomban, de hiába törekedünk a sokra vasárnap, ha hétköznap nincs kit megszólítani. Inkább Isten vezetésével olyan közösségnek az építését vállalom fel, amelynek Jézus Krisztus a pásztora.

– Kisleány korában döntött a lelkészik pálya mellett, vagy hirtelen támadt ötlet volt?
Nálam ez egy folyamatban jelent meg. Az életem során kaptam több megerősítést, hogy ezen az úton kell járnom. A teológia egy még nagyobb megerősítés volt, ezért ott ennek szellemében végeztem a munkámat. Ebben fokozatos megerősítést és visszacsatolást kaptam: a lelkészi pálya az én utam. Vagyis Isten meghívott a szolgálatra, amit becsülettel szeretnék végezni!

– Úgy legyen, Isten adjon hozzá elegendő lelki erőt! Köszönöm szépen a beszélgetést.
Én köszönöm a lehetőséget!

(Balta János - Nyugati Jelen)

2017. október 27., péntek

Reformáció akkor és ma


„ ...szükség néktek újonnan születnetek”
János evangéliuma 3, 7

Kedves Testvéreim! Október 31-én 500 éve annak, hogy Luther Márton kiszegezte a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét, és ezzel elindult a Reformáció. Mindig megünnepeltük ezt a napot. Az idei év a reformáció éve! Érthető! Sajnos, ünneplésünk sokszor alig különbözött valamilyen világi ünneptől. Lehet, hogy ezért vagyunk ilyen közömbösök, szegények, üresek. Azt látjuk, tapasztaljuk, hogy nincs református öntudat, nem érezzük magunkat a reformáció igazi örököseinek, az Ige embereinek. Egyre jobban távolodunk el Istentől, az egyháztól, Bibliától és egymástól is. Templomainkat nem érezzük Isten és az imádság házának, lelki otthonunknak.
Az évfordulókon mindig beszéltünk az áldásokról és arról, hogy mit adott a reformáció a világnak, és milyen változások történtek általa, de nem szóltunk – vagy csak keveset – arról, hogy nekünk is meg kell változnunk, Isten igéjéhez igazítva életünket, az Ő örömére és dicsőségére kell élnünk. Nem tettünk ígéretet, és nem fogadtuk meg, hogy így lesz, így fogunk élni. Nem is lett úgy. Minden alkalommal prédikáltunk, és szavaltunk a lélek szabadságáról, közben olyan kevesen jutottak el a Krisztus szabadságára, a lelki megújulásra, az istenfiúságra. „Mert akiket a Fiú megszabadít, azok valóban szabadok”, mondja Jézus. Ő lényünkben, bűneinktől szabadít meg.
Mi a Reformáció? Lelki megújulás az Ige és Szentlélek által. Átalakulás Isten képére és hasonlatosságára, bűneink elhagyása, új élet Krisztusban. A Reformációban az történt tehát, hogy Isten az ige által önmagával ajándékozta meg a világot, hozzáférhetővé, érthetővé tette magát az ember számára. Ezért a Reformáció az ige megszólalását is jelenti, és ahol ez az élő, életet adó, és megtartó ige szól, ott kivirágzik az élet, melyet a Teremtő a maga dicsőségére és magasztalására alkotott.
Mit adott a reformáció? Életet. A lélek szabadságát. A bűnösnek bocsánatot, hitből való megigazulást ingyen kegyelemből, győzelmet, új életet és örök életet. Tudnunk kell azt is, hogy Isten ebben a hatalmas művében személyeket, hűséges embereket használt fel. Ilyenek voltak Luther, Kálvin, Zwingli stb., és a magyar reformátorok, akik mind hitben élő, erős lelkiismeretű emberek voltak, mint Pál apostol is, akik abban gyakorolták magukat, hogy botránkozás nélküli lelkiismeretük legyen mind Isten, mind emberek előtt (ApCsel 24,16). Abban voltak nagyok, hogy nem engedték magukat letéríteni arról az útról, amelyen állottak. Rendületlenül hittek Istenben, a győzelemben. Gondoljunk csak Lutherre, aki, mikor felszólították, hogy vonja vissza tanait, nem tette meg. Ezt mondta: Itt állok, másként nem tehetek. Isten engem úgy segítsen!
Hasonlóképpen Kálvin is szilárdan hitte, hogy a Reformáció ügye nem bukhat el. Ma is ilyen megújult, erős hitű emberekre van szükségünk, akik szívükön hordozzák az egyházat, Isten és az emberiség ügyét.
De vannak-e, vagyunk-e ilyen emberek? Testvérek! Mássá kell lennünk, meg kell változnunk, újjá kell születnünk, hogy Urunk kezében hasznosak legyünk. Mivel Ő is ezt akarja, kérjük, hogy most a Reformáció 500. évfordulóján adjon nekünk új és erős szívet, és tegyen olyan emberekké, akik, mint kovászok, megkelesztjük a tésztát, szolgáljuk akaratát, és országa diadalát. Ámen.  
Áldott ünneplést!

Józsa Ferencz, lelkipásztor

2017. augusztus 21., hétfő

Lépésről lépésre a hit útján


Július 14–26. között Isten kegyelméből ismét gyermekzsivajtól és az Urat dicsérő énekektől volt hangos az ágyai parókia udvara. Egy különleges születésnapi ünnepsorozat keretében adtunk hálát Istennek az 500 éve elkezdődött reformáció áldásaiért.
A reformáció jubileumi évében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Gyermekmissziós Programja alapján a helybéli és az itt vakációzó gyerekekkel együtt fedeztük fel azt a Szentíráson alapuló négy alapigazságot, melyek ismeretében reformátor eleink vállalták az „evangélium által reformált egyház” alapjainak az elhelyezését:
Solus Christus – egyedül Krisztus a közbenjáró Isten és emberek között (1Tim 2, 5.), és egyedül az Ő érdeméért kapunk bocsánatot és üdvösséget.
Sola Scriptura – egyedül a Szentírás hatvanhat könyve az Istentől ihletett kijelentés, ami eligazít minket a különböző kérdésekben.
Sola gratia – egyedül Isten kegyelméből kaphatunk üdvösséget, és nem érdemeink jutalmazása gyanánt.
Sola fide – egyedül a hitünkkel tudjuk ezt elfogadni, megragadni, a magunk számára is érvényesnek tekinteni (Ef  2, 8–9).
A közösen elkészített „szülinapi torta” jelképei is erre emlékeztettek, és megtanultuk, hogy ránk is feladatot bízott az Úr: „Fiaim, ne tétlenkedjetek! Hiszen titeket választott ki az Úr, hogy az Ő szolgálatára álljatok, néki szolgáljatok és áldozzatok.”  (2 Krón 29, 11.) Hálás szívvel és méltón emlékezni csak úgy lehet, ha felismerjük és átérezzük a ránk bízott örökség értékét, melyet Jézus Krisztusban kaptunk és szolgáló életünkkel továbbadhatunk másoknak! 
A gyermek-bibliahét után „kincskeresésre” kaptak meghívást a résztvevők, ugyanis megérkezett hozzánk az Eva Mc Keown és Paul Gibson által vezetett, várva várt észak-írországi ifjúsági csoport, amelynek tagjai egy héten át nagy szeretettel és odaadással szolgáltak közöttünk, és segítettek az örökre megmaradó mennyei kincsek keresésében.
Áldott alkalmak voltak a délutáni gyermek és ifjúsági foglalkozások, hálás szívvel gondolunk a fiatalokat szeretettel fogadó idős testvéreinkre, akik örömmel vették az igei biztatást és a hitvalló éneket. 
Jó volt együtt megtapasztalni a naponként megélt hit áldásait. Hálásak vagyunk az együtt töltött napokért, a hirdetett és megélt Igéért, a sok-sok játékért, a foglalkozásokért és a szelíden végzett szolgálat öröméért! Köszönjük a gyülekezetünk tagjai részéről a gyermekek uzsonnáztatására felajánlott bőséges testi táplálékot, vendégeink ellátásában vállalt adományaikat, fáradozásukat. Köszönjük a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Gyermekmissziós Programjáért felelős csapatnak az áldozatos munkát, Csáki Apollónia és Kiss Anikó igazgatónők jószívű segítségét a tolmácsolásban és a programok lebonyolításában. Köszönjük Erdős Márta Izabella magyartanárnőnek, a Tőzike és Kistőzike néptánccsoport tagjainak a kulturális esten nyújtott néptáncbemutatót! Köszönjük Módi Kinga tiszteletes asszonynak a tevékenységek megszervezésében, lebonyolításában és a vendégeink ellátásában végzett áldozatos munkáját, szakmai téren nyújtott segítségét!
Köszönjük a Communitas Alapítvány támogatását, mely az idén is lehetővé tette a foglalkozásokon használt fogyóeszközök beszerzését, illetve a technikai eszközök korszerűsítését!
Köszönjük az Exodus Alapítvány segítségét, mely révén idén is észak-írországi fiatalok érkezhettek hozzánk! Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy fiatal testvéreink tanítása, valamint saját bizonyságtételük megosztása által hitünkben erősödhettünk!
Soli Deo Gloria – Egyedül Istené legyen a dicsőség!

Módi József
esperes-lelkipásztor

2017. július 24., hétfő

Református Gyülekezetközi Találkozó Gyorokon

„Az ÚR veled van…” (Bírák 6,12)
I. Református Gyülekezetközi Találkozó Gyorokon


Rendhagyó és minden elvárást felülmúló gyülekezetközi találkozóra került sor, július 23-án, vasárnap délután, a gyoroki református templomban. A reformáció 500. évfordulójának fényében négy Arad megyei református gyülekezet hívei találkoztak: Szentleány, Zimándköz, Lippa és Gyorok egyházközségek tagjai. A négy gyülekezet együttvéve mindössze 210 lelket számlál. Ennek ellenére közel 70-en vettek részt e gyülekezetközi találkozón, amely a gyülekezetek élni akarását jelzi. 
A 15 órától kezdődő istentiszteleten Vékony Zsolt József, mint a négy gyülekezet lelkipásztora hirdette az igét, a Bírák könyve 6, 12-16 alapján. Az igehirdetésben elhangzott, hogy Gedeonhoz hasonlóan mi is sokszor csak a magunk dolgával vagyunk elfoglalva és egyre inkább eltávolodunk egymástól és gyülekezetünktől. Mindeközben magányunkról és boldogtalanságunkról panaszkodunk. Isten azonban többet szán nekünk, mint amit mi önmagunk számára el tudunk képzelni. Ő meglátja bennünk azt, akivé lehetünk, ezért fontos, hogy tegyük azt amire elhívott bennünket. A kisebbségi létből, keserű tapasztalatainkból fakadó panaszkodás helyett inkább Istenre figyelve lenne jó élni a mindennapi életet, betöltve küldetésünket azon a helyen ahol élünk, szolgálva gyülekezetünk és népünk javára. Az igehirdetés záró gondolataként a találkozó célja is megfogalmazódott: megerősödni kívánunk abban a hitben, hogy Isten velünk van és abban a tudatban is, hogy mindannyian egy nyelvet beszélve, egy hitet vallva, ugyanahhoz a néphez tartozunk.
Az igehirdetést követően a szentleányfalvi énekkar szolgálatára került sor. A 2014 októberétől létező énekkar két gitáréneket és két kánont énekelt. Az utolsó énekbe a jelenlevők is bekapcsolódtak, együtt énekelve a Ne aggodalmaskodjál c. református kánont. Ezenkívül három szavalat is elhangzott a szentleányiak részéről. Mind a három Molnár Károlyvolt aradi református lelkész költeménye. Ezután a zimándközi gyülezetet képviselve Czank Gizella elszavalta Túrmezei Erzsébet: Újévi kérés c. versét, majd Czernák Ferenc, a lippai Degré Alajos olvasókör vezetőjének előadásában elhangzott Kányádi Sándor és Tánczos Katalin: Az én Miatyánkom c. költemény, amely gyönyörűen megfogalmazza a kisebbségben élő és a mindennapi gondokkal küzdő, egyszerű magyar embernek az életérzését. A szavalatok sorát Simó Klára gyoroki gondnokasszony zárta Arany János: Fiamnak c. versével. Mindezek után Nemzeti Imánk eléneklése következett, amelyet a Himnusz további szakaszai követtek Czernák Ferenc tolmácsolásában, ezáltal is elmélyítve Kölcsey Ferenc remekművének az üzenetét a jelenlevőkben. Az istentisztelet a 90. zsoltár eléneklésével zárult. 
A templom előtti közös csoportkép elkészítése után szeretetvendégségre került sor a régi gyoroki református iskolában. 
Meglepő módon több baráti kapcsolat elevenedett fel a közös beszélgetések alatt. Régi munkatársak, barátok ismerték meg egymást. A hangulat családiasnak és meghittnek bizonyult. 
A szeretetvendégség a Székely Himnusz eléneklésével zárult. Többen könnyes szemekkel, hálás szívvel énekelték.
Köszönet illesse elsősorban a gyoroki református gyülekezetet, amiért házigazdái voltak e találkozónak, megtéve mindent, hogy az ide eljövők meleg fogadtatásban részesüljenek. 
Köszönet a szép számban megjelenő szentleányfalvi, zimándközi és lippai gyülekezeteknek, valamint a gyoroki és környékbeli katolikus testvéreknek is, akik velünk együtt ünnepeltek. 
A közel jövőben e találkozó folytatásában reménykedünk, ezzel is hagyományt teremtve a szórványban élő gyülekezeteink számára.

Vékony Zsolt Józseflelkipásztor és 
Simó Kláragyoroki gondnokasszony


További képek az eseményről:










2017. július 18., kedd

Református gyülekezeti találkozó Gyorokon


A Reformáció 500. évfordulójának szellemében, négy Arad megyei református gyülekezet szervez közös találkozót július 23.-án a több mint 200 éves gyoroki református templomban. 
Szentleányfalva, Zimándköz, Gyorok és Lippa református gyülekezetei fognak találkozni. 
A 15 órakor kezdődő ünnepi istentiszteleten a jelzett négy gyülekezetben szolgáló Vékony Zsolt József lelkipásztor hirdeti az igét, a szentleányfalvi gyülekezet énekkara szolgál, szaval Simó Klára gyoroki gondnok asszony és Czernák Ferenc, a lippai Degré Alajos Olvasókör vezetője. Az istentisztelet után szeretetvendégségre kerül sor a régi gyoroki református iskolában. 
Felekezeti hovatartozástól függetlenül, szeretettel várunk minden kedves magyar testvérünket!                                                                          

2017. május 24., szerda

Nyitott út a mennybe

„...Vesztek erőt minekutána eljő a Szentlélek reátok és lesztek nékem tanúim Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában és a föld mindvégső határáig...” 
Ap. Csel.1, 4–11. (9)

Kedves Testvéreim! Karácsonykor Jézus megszületett. Otthagyta a mennyei dicsőséget, az Atyával és Szentlélekkel való áldott közösséget, testté lett, és eljött a földre, hozzánk bűnös emberekhez. Majd magára vette bűneinket, és drága élete, a kereszten kihullott vére által megváltott, a halálból való feltámadása által megszerezte és nekünk ajándékozta az örök életet. Feltámadása után a 40. napon visszament a mennyei dicsőségbe, elfoglalta helyét Atyja jobbján, s onnan fog majd visszajönni, ítélni élőket és holtakat.
Hogyan történt Jézus mennybemenetele, s miért jó ez nekünk? Hiszen ő maga mondja: Jobb néktek, ha elmegyek az én Atyámhoz, mintha maradnék. Elmondja, hogy miért. Ha nem megyek el, a Pártfogó, az igazság Lelke nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm néktek, és Ő veletek marad mindörökké. Ha szerettek engem örüljetek, hogy azt mondom, elmegyek. Elmegyek, de vissza is jövök, hogy méginkább veletek legyek, mindenütt jelenlévő és vigasztaló Szentlelkem által. Testvéreim, örüljünk annak, hogy ez már megtörtént, amit most újra megerősít az Úr. Ő velünk van minden napon a világ végezetéig. (Mt 28, 20). 
A következő kérdésünk: Hol és hogyan történt mennybemenetele csodája? Tanítványait és szeretteit kivezette az Olajfák hegyére, akikkel kedvesen elbeszélgetett. Utolsó földi beszélgetésük volt ez. Miről beszélgettek? Először Jézus szólt hozzájuk az Isten országáról. Sokszor beszélt már róla. Ezzel kezdte tanítását is: „Térjetek meg, mert elközelített az Isten országa”. Amint azután példázatokban, most az elváláskor is újra róla beszél. Miért? Azért, mert az ember számára Isten ezt tűzte ki az élet céljául. Azt akarja, hogy mi is oda jussunk, vele legyünk. Azt mondja Jézus: Elmegyek... aztán eljövök hozzátok, hogy magamhoz vegyelek, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Erre azonban fel kell készülnünk, életünket Istennel el kell rendeznünk. Hogyan? Bűnbánat, megtérés, újjászületés, megtisztulás és megszentelődés által. A tanítványok kérdésére, hogy mikor jön el az Isten országa, királysága, a válasz ez: nem a mikor a fontos, hanem az hogy legyetek készen, béküljetek meg Istennel és egymással Jézus Krisztus vére által, így bármikor eljöhet. Ez nekünk is komoly felszólítás, ha az örök életre akarunk jutni. Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, a lelkét pedig elveszti. Ezután Jézus arról beszél, hogy rövidesen beteljesedik rajtuk az Atya ígérete, amelyet Jóel, Ésaiás, Ezékiel próféták megírtak. Kitöltöm az én lelkemet minden testre, vagy… Adom az én lelkemet belétek, hogy megéledjetek... mert a Lélek az, aki megelevenít, a test nem használ semmit. (Jóel 2, 28. Ezékiel 37, 1–14. János 6, 63.) Hogy mondja ezt Jézus: vesztek erőt, minekutána eljön reátok a Szentlélek és lesztek nékem tanúim Jeruzsálemtől Júdeáig, Samáriáig és a föld mindvégső határáig. (8. v.) Az Úr jól tudta, hogy a tanúságtétel hatalmas munka. Róla tanúskodni, őt hirdetni, prédikálni nem könnyű dolog. Tudta, hogy e munkához hatalmas erőre lesz szükségük a bizonyságtevőknek. Ezt az erőt adja és folyamatosan biztosítja számunkra Szentlélek Isten, az Atya és Fiú Lelke. Azt olvassuk egy másik helyen a Szentírásban: nem a félelemnek, hanem az erőnek és hatalomnak Lelkét kaptuk. Gondoljunk az apostolokra, különösen Péterre, hogy milyen erővel és hatalommal hirdette pünkösdkor az Igét, Krisztust, miután Szentlélek kiáradt a szívébe. Több mint háromezer ember tért meg, adta szívét Jézusnak, lett keresztyénné. 
Legyen a kérésünk: Urunk add nekünk is Szentlelkedet. Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le ránk, égi lángod járja át, szívem és a szám – énekeljük énekünket.
Az üzenet, vegyetek Szentlelket és legyetek tanúim! Hol, mikor és kik között? Testvéreim, a szemünk előtt látjuk Jézust és kis csoportját, amint ülnek a hegyen. Lenéznek és látják Jeruzsálemet, Júdeát, Samáriát. Jézus ellát a föld végső határáig is. Látja az egész világot. Azt mondja, itt is, ott is vannak utánam sóvárgó lelkek. Minden szívben ott van az űr, mely utánam kiállt, melyet csak én tölthetek ki. A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését, mert várja Jézust. Mint tanúim, menjetek és vigyetek el engem hozzájuk. Beszéljetek nekik rólam. Kínáljátok fel nekik, irgalmamat, szeretetemet és üdvözítő kegyelmemet. Szükségük van rám, szeretetemre, segítségemre, áldásaimra, és én örömmel adom magamat és mindezeket nekik. Vigyétek az Igét, hirdessétek az evangéliumot, vezessetek minden lelket hozzám és én megtartom, üdvözítem őket. Tartalmat, értelmet, célt adok az életüknek és én, a boldog Isten, boldogságba részesítek minden engedelmes szívet.
Ezután szemük láttára felemeltetett a mennybe. Nagy nap volt ez a nap, mind az ég, mind a föld számára. Megszűnt a szakadék a föld és ég között. Nagy volt a fogadtatás is a mennyben. Először az Atya üdvözölte Fiát,és jobbjára ültette. Azután Úrrá és Krisztussá tette őt mindenek felett. (Ap. Csel 2, 36). Felmagasztalta és neki adott minden hatalmat mennyen és földön. Jézus felment a mennybe, hogy elküldje Szentlelkét. Felment, hogy végezze főpapi tisztségét, a közben járói tisztséget, és hogy az Anyaszentegyház fejévé legyen. Felment, hogy nekünk helyet készítsen és majd ama napon fogadjon bennünket, mint szentjeit. Úgy fogunk mi is menni és megérkezni ama dicsőségbe, az atyai házba, mint Ő maga. Ez a mi nagy örömünk. Ő azt ígérte: bizony hamar eljövök. Mi ezért kiáltjuk teljes bizalommal: Jövel, Urunk, Jézus! Jöjj! Várunk, hogy Veled menjünk és a dicsőségben Veled legyünk. Köszönjük, hogy megnyitottad számunkra is az utat. Hisszük és valljuk, hogy országodban Veled leszünk. Ez lesz a mi legnagyobb győzelmünk. Mindenért övé, a hála, a magasztalás és a dicsőség. 
„Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj, s majd a végső harcon át mennybe fölragadj. Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel. Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj.” MRÉ 250. Ámen.
Sok szeretettel minden kedves testvéremnek,

 Józsa Ferencz
lelkipásztor