2016. november 10., csütörtök

Bibliaismereti vetélkedő Szentleányfalván


Manapság sok panasz hangzik el a fiatalabb generációról az egyházi életbe való bekapcsolódást, valamint a hit megélését illetően. Általános jelenségnek mondható a fiatalabbak eltávolodása az egyháztól és gyülekezettől. Mindezt azonban megcáfolta az a közel 20 Arad megyei fiatal, aki egy hónapon keresztül, a bibliaismereti vetélkedőre készülve, olvasta és tanulta a Szentírás megadott, hosszú fejezeteit.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerületben minden évben megszervezik gyülekezetek fiataljai számára az úgynevezett bibliaismereti vetélkedőt. Ennek a vetélkedőnek van egy egyházkerületi és kilenc egyházmegyei szakasza. Értelemszerűen minden egyházmegyét egy csapat képviselhet az egyházkerületi szakaszon. 
A X. Bibliaismereti Vetélkedő Arad megyei szakaszának a Szentleányfalvi Református Egyházközség adott otthont, november 5-én, amelyre öt csapat jelentkezett: kettő Kisperegről, kettő Szentleányfalváról és egy Nagyzerindről. A nagyzerindiek Dénes József lelkipásztor, a kisperegiek Tóbiás Tibor György lelkipásztor vezetésével érkeztek Szentleányfalvára.
Az Egyházkerület által idénre megszabott bibliai anyag a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében megjelenő hithősökhöz kapcsolódott. Viszonylag ismert bibliai hősök életéről szólt a megadott anyag (Ábrahám, Mózes, Sámuel, Illés, Jézus stb.), azonban részletessége miatt nem kis fejtörést okozott a fiatalok és a felkészítők számára.
Vékony Zsolt József házigazda lelkipásztor igei köszöntője után elkezdődhetett a várva várt ötfordulós vetélkedő, nem kis izgalmat tartogatva a résztvevő csapatok számára. Egészséges vetélkedés, felszabadult hangulat, jókedv jellemezte az egyházmegyei vetélkedőt. A fiataloknak a szünetekben lehetőségük volt egymással ismerkedni és játszani. Az első helyezést végül a Kispereg1 csapat szerezte meg, őket követte Nagyzerind, majd Szentleány2 és Szentleány1, végül Kispereg2 csapata. Valamennyi nagyszerűen teljesített, ezáltal is öregbítve saját gyülekezetük hírnevét.
Köszönet illesse a felkészítő lelkipásztorokat és lelkipásztor feleségeket, amiért szinte egy hónapon keresztül foglalkoztak a fiatalokkal. Köszönet az Aradi Egyházmegye vezetőségének, amiért anyagiakban is támogatták a vetélkedőt. Köszönet a vetélkedőnek helyet adó szentleányfalvi gyülekezet vendégszeretetéért. És nem utolsósorban köszönet illesse a fiatalokat, akik bevállalták a tanulást és a vetélkedőn való részvételt. Hisszük, hogy több volt ez mint tanulás és vetélkedés, hiszen az Isten Igéjét olvasva gazdagabbakká váltak és az elhintett igemagvak reménység szerint megtermik a maguk gyümölcseit fiataljaink életében. Istené legyen a hála és a dicsőség!
Vékony Zsolt József, ifjúsági előadó