2017. május 17., szerda

Egyházmegyei Presbiteri Konferencia a Reformáció 500. évében

A Reformáció ötszázadik esztendejében a legfiatalabb és legkisebb létszámú Aradi Református Egyházmegyében is ünnepségsorozatokkal emlékezünk meg Isten gondviselő oltalmáról, mellyel fél évszázada igazgatja életünk kiteljesedését hitünk megélése által.
Az ünnepségsorozat harmadik állomása Vadász lett, ahol az árpádkori templomban tartottuk meg az éves Egyházmegyei Presbiteri Konferenciát. Egyházmegyénk számos gyülekezetéből érkeztek erre az alkalomra lelkipásztorok és presbiterek, hogy közös istentiszteleten adjunk hálát a mindenség Istenének egyházunkért és hitünkért, mellyel helyet és alkalmat adott szolgálatunk kiteljesedésére, nevének hirdetésére.
Az erre az alkalomra érkező híveket a házigazdák szeretettel várták, kaláccsal, kávéval és üdítővel kínálták meg őket a templom bejáratánál, míg mindenki elfoglalta helyét a templom padjaiban.

Az istentisztelet igehirdetéssel kezdődött. Nt. Papp József, az Erdőhegy-Kisjenői Református Egyházközség lelkipásztora az 1Korintus 12, 12-27 alapján szolgált. Igehirdetésében Krisztus testének tagjairól, s ezzel párhuzamban mai egyházunk szolgáiról beszélt. Amiképpen a testnek is szüksége van a tagokra, ugyanúgy a nagy egyháznak is szüksége van nemcsak nagy és gazdag, de a kicsiny és szegényebb gyülekezetekre is. Ezen felül azt is kiemelte az igehirdető, hogy mennyire szükséges a presbiterek szolgálata is, ugyanakkor szükségesek (és ha van ilyen, azért külön is hálát kell adnunk) azoknak a kevésbé tehetős, elesett embereknek a csendes imádsága is, amivel szintén a közös test vérkeringését, élő hitét munkálják.
Az igehirdetést követően a házigazda lelkipásztor, Lőrincz Lóránd-Péter köszöntötte az egybegyűlteket a Zsoltárok könyve 133. részének üdvözlésével Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!” Röviden beszélt a műemlék templom és az egyházközség történetéről, s örömének adott hangot, hogy a helyieken kívül közel hetven presbitert köszönthet még a templomban. Külön köszöntötte a meghívott előadót, az egyházmegye esperesét, valamint az önkormányzat részéről jelenlévő Teodor Parasca alpolgármestert.

Az egyházmegye esperese, nt. Módi József a Zsidókhoz írt levél 4, 14-16 verseivel köszöntötte a Konferencia résztvevőit. Diákkori élményeit felelevenítve köszöntötte az előadót, majd megköszönte a résztvevőknek egyházunk iránt végzett áldozatos munkájukat, s további kitartó egyházépítő munkára és Istennek tetsző szolgálatra hívta azon a helyen, ahova az Isten állította őket.

A köszöntések rendjén Kovács Attila, az Aradi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének elnöke is szólt a résztvevőkhöz, megköszönve a jelenlevők gyülekezetekben végzett szolgálatát.
A köszöntéseket követően a kilenc helybeli gyermek Mészáros István, zongoratanár által alakított gyermekzenekara lépett fel két énekszámmal. A Halleluja és az Itt vagyok most, jó Uram című keresztyén énekek előadása hangolta rá a gyülekezetet a Konferencia előadásának meghallgatására.


Reformáció és Hitvallás volt a címe – és egyúttal a témája is dr. Buzogány Dezső, a Protestáns Teológiai Intézet professzora előadásának.

Az előadó előbb arra kérdésre kereste a választ, hogy mi nem a reformáció, majd kifejtette egyéni hitvallásaink közösségünkre gyakorolt fontosságát.
A reformációt sokan vallásos köntösben jelentkező osztályharcnak mondták, amelynek a társadalmi vonatkozása jelentősebb, mint a misztikus vallási. Bár a reformációt világtörténelmi folyamatba ágyazható jelenségként is meg lehet közelíteni, mégsem ez fejezi ki annak legbelsőbb lényegét. Sokan „hitújításnak” mondják. Ez alapjában véve fából vaskarika, ugyanis a hitet újítani nem lehet, legfeljebb a hit pontokba szedett és papírra vetett megjelenítését, amit hittételeknek vagy hitvallásnak nevezünk.
Az előadó idézte Heltai Gáspár kolozsvári reformátor 1570-es években írt tömör, de a reformáció lényegét megjelenítő írását „Erdélyben tél-túl (itt is, ott is) villámlani kezdett az Istennek igéje”. A reformáció tehát igehirdetés, akár hiszünk benne, akár nem. Amennyiben hívőként nézünk rá, abban az isteni Ige megjelenítését látjuk, amennyiben pedig nem hívőként társadalmi jelenséget látunk benne, akkor sem kerülhetjük meg, és számolnunk kell vele. Mindaz, ami ennek hatására később társadalmi/nemzeti pozitívummá válik (anyanyelv, oktatás stb.), csak következménye az igehirdetés formájában jelentkező reformációnak.
Hitvallásainkról szólva az előadó elmondta, hogy a hitvallás egy személynek, vagy közösségnek személyes felelete az megszólító isteni Igére. A Heidelbergi Káté mellett a II. Helvét Hitvallás egyházunkra gyakorolt hatását is példázta, s örömének adott hangot, mikor beszámolt arról, hogy nem sok idő múlva az Erdélyi Református Egyházkerület is hivatalosan saját hitvallásaként szignálja ezt a saját egyházában már évszázadok óta alkalmazott hitvallási iratot.

Az előadás végén Venter Miklós, az Egyházmegye főgondnoka ajándékcsomaggal köszönte meg a professzor úr szolgálatát.

Az előadást követően a konferencia résztvevői a közelben lévő kultúrházba mentek át, ahol a vadászi presbiterek által előkészített ebéddel várták őket.

Tisztelettel köszönjük meg missziói előadónk, nt. Tóbiás Tibor György áldozatos munkáját, amelynek eredményeképpen a találkozó résztvevői között kioszthattuk az erre a célra immár második kiadásban megjelentetett, egyházmegyénk gyülekezeteit és templomait bemutató könyvecskét az ez alkalomra készült golyóstollakkal együtt.
Köszönetünket fejezzük ki a vadászi református gyülekezetnek a találkozó megszervezéséért, valamint mindazoknak, akik részt vettek ezen az alkalmon.
Hisszük, hogy minden Isten dicsőségére történt. Áldassék érte az Ő szent neve!


Lőrincz Lóránd-Péter