2017. augusztus 21., hétfő

Lépésről lépésre a hit útján


Július 14–26. között Isten kegyelméből ismét gyermekzsivajtól és az Urat dicsérő énekektől volt hangos az ágyai parókia udvara. Egy különleges születésnapi ünnepsorozat keretében adtunk hálát Istennek az 500 éve elkezdődött reformáció áldásaiért.
A reformáció jubileumi évében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Gyermekmissziós Programja alapján a helybéli és az itt vakációzó gyerekekkel együtt fedeztük fel azt a Szentíráson alapuló négy alapigazságot, melyek ismeretében reformátor eleink vállalták az „evangélium által reformált egyház” alapjainak az elhelyezését:
Solus Christus – egyedül Krisztus a közbenjáró Isten és emberek között (1Tim 2, 5.), és egyedül az Ő érdeméért kapunk bocsánatot és üdvösséget.
Sola Scriptura – egyedül a Szentírás hatvanhat könyve az Istentől ihletett kijelentés, ami eligazít minket a különböző kérdésekben.
Sola gratia – egyedül Isten kegyelméből kaphatunk üdvösséget, és nem érdemeink jutalmazása gyanánt.
Sola fide – egyedül a hitünkkel tudjuk ezt elfogadni, megragadni, a magunk számára is érvényesnek tekinteni (Ef  2, 8–9).
A közösen elkészített „szülinapi torta” jelképei is erre emlékeztettek, és megtanultuk, hogy ránk is feladatot bízott az Úr: „Fiaim, ne tétlenkedjetek! Hiszen titeket választott ki az Úr, hogy az Ő szolgálatára álljatok, néki szolgáljatok és áldozzatok.”  (2 Krón 29, 11.) Hálás szívvel és méltón emlékezni csak úgy lehet, ha felismerjük és átérezzük a ránk bízott örökség értékét, melyet Jézus Krisztusban kaptunk és szolgáló életünkkel továbbadhatunk másoknak! 
A gyermek-bibliahét után „kincskeresésre” kaptak meghívást a résztvevők, ugyanis megérkezett hozzánk az Eva Mc Keown és Paul Gibson által vezetett, várva várt észak-írországi ifjúsági csoport, amelynek tagjai egy héten át nagy szeretettel és odaadással szolgáltak közöttünk, és segítettek az örökre megmaradó mennyei kincsek keresésében.
Áldott alkalmak voltak a délutáni gyermek és ifjúsági foglalkozások, hálás szívvel gondolunk a fiatalokat szeretettel fogadó idős testvéreinkre, akik örömmel vették az igei biztatást és a hitvalló éneket. 
Jó volt együtt megtapasztalni a naponként megélt hit áldásait. Hálásak vagyunk az együtt töltött napokért, a hirdetett és megélt Igéért, a sok-sok játékért, a foglalkozásokért és a szelíden végzett szolgálat öröméért! Köszönjük a gyülekezetünk tagjai részéről a gyermekek uzsonnáztatására felajánlott bőséges testi táplálékot, vendégeink ellátásában vállalt adományaikat, fáradozásukat. Köszönjük a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Gyermekmissziós Programjáért felelős csapatnak az áldozatos munkát, Csáki Apollónia és Kiss Anikó igazgatónők jószívű segítségét a tolmácsolásban és a programok lebonyolításában. Köszönjük Erdős Márta Izabella magyartanárnőnek, a Tőzike és Kistőzike néptánccsoport tagjainak a kulturális esten nyújtott néptáncbemutatót! Köszönjük Módi Kinga tiszteletes asszonynak a tevékenységek megszervezésében, lebonyolításában és a vendégeink ellátásában végzett áldozatos munkáját, szakmai téren nyújtott segítségét!
Köszönjük a Communitas Alapítvány támogatását, mely az idén is lehetővé tette a foglalkozásokon használt fogyóeszközök beszerzését, illetve a technikai eszközök korszerűsítését!
Köszönjük az Exodus Alapítvány segítségét, mely révén idén is észak-írországi fiatalok érkezhettek hozzánk! Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy fiatal testvéreink tanítása, valamint saját bizonyságtételük megosztása által hitünkben erősödhettünk!
Soli Deo Gloria – Egyedül Istené legyen a dicsőség!

Módi József
esperes-lelkipásztor